Ovidius-olvasatok

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2014 nyarán megrendezett kéthetes eseménysorozata Ovidius Átváltozások című művének 10 örökérvényű történetét vitte rendhagyó módon színpadra és tette ezáltal a mai generációk számára is átélhetővé.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2014 nyarán megrendezett kéthetes eseménysorozata Ovidius Átváltozások című művének 10 örökérvényű történetét vitte rendhagyó módon színpadra és tette ezáltal a mai generációk számára is átélhetővé.

A projekt a Zeneakadémia egyik legszélesebb körű együttműködése volt: színészek, rendezők, hangszeres előadók, zeneszerzők és karmesterek együttes erőfeszítésének köszönhetően az Egyetem történetének egyik legösszetettebb eseménysorozata valósult meg Olaszország, Lengyelország, Horvátország, Belgium, Románia vezető zeneművészeti és színművészeti egyetemeinek részvételével. A projekt így az egyik legkiemelkedőbb kortárs kezdeményezésünkké vált, amely ötvözte több ország, művészeti tradíció és műfaj legjellegzetesebb elemeit.

A résztvevő zeneszerző hallgatók még 2013-ban egy közös, on-line platform segítségével kezdtek el dolgozni munkáikon, minden hallgató egy Ovidius történetet zenésített meg. Amíg a workshopra elkészült kortárs műveket a hangszeres hallgatókból alakult vegyes kamaracsoportok karmesterek segítségével tanulták, ezzel párhuzamosan a színművészetis diákok három rendezővel megkezdték a darabok színpadi próbáját. A két műfaj ötvözésével végül egy új „zsáner” születésének lehettünk tanúi: Ovidius válogatott művei úgy kerültek színpadra, hogy közben a színpadon jelen volt a zenei hátteret biztosító kamarazenei formáció is, ezáltal színmű és zene együtt érvényesülhetett a közönség előtt.

A 2014-es workshop fotói ide kattintva tekinthetők meg.

 

A projekt egy Erasmus Intenzív Programként a Tempus Közalapítvány támogatásával valósult meg.