Balogh Kálmán

Balogh Kálmán cimbalom fotó

Név: BALOGH KÁLMÁN

 

Született: 1959, Miskolc

 

Tanszék: Népzene  

 

Okatott tárgyak: népi cimbalom

 

Tanulmányok:

11 éves korában ismerkedett meg a cimbalommal. Első tanára nagybátyja: Balogh Elemér, majd Szöllős Beatrix

1980: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, tanára: Gerencsér Ferenc, diploma: cimbalom-szolfézs-énektanár

 

Oktatói tevékenység:

2007/2008-as tanévtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.

 

Fontosabb koncertek, zenekari tagság:

Szerte a világon muzsikált már, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfonikus és jazz zenekarokkal, kortárs együttesekkel. Mint népzenész kezdte pályafutását. Szinte valamennyi magyar autentikus zenét játszó együttessel muzsikált már. Többek között a Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Mákvirág, Muzsikás, Vízöntő, Zsarátnok, Vasmalom, Fonó és Üsztürü együttesekkel. Németországban több hónapig turnézott Kuti Sándorral és Budai Sándorral az André Heller által rendezett Magneten Cigány Showval, aminek ő volt a zenei igazgatója is.

A kortárs zene is hatással volt rá. Együtt muzsikált a Miskolci Új Zenei Műhellyel, a 180-as csoporttal, Márta Istvánnal. Muzsikált különböző jazz formációkkal is, mint például BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László), Improvocation (Arnie Somogyi, Tony Lakatos), Quartett B (Borbély Mihály), Dresch Quartett, Archie Shepp, Vukán György, Lakatos Ágnes, Budapest Ragtime Band. Szerte a világban különböző szimfonikus zenekarokkal játszotta a Kodály Háry János szvitet. Többek között a brooklyni, a philadelphiai, a miami, a tallini, és a madridi szimfonikusokkal.

 

Fontosabb külföldi turnék:

1998: Lisbon World Expo (P)

1999: Carnegie Hall (Philadelphia Orchestra-val együtt) New York (US)

         Bottomline, New York (US)

         Cedar Cultural Center, Minneapolis (US)

         Madison Cultural Center, Chicago (US)

         International Cimbalom Festival, Turnhout (B)

2000: Festival International de Jazz de Montreal (CA)

         Festival d'été de Québec (CA)

         Citizen Blues Festival (CA)

         Cebreton Flats, Ottawa (CA)

         International Gipsy Festival, Tilburg (NL)

         Grezenlos Musikfestival, Murnau (G)

         Pro Helvetia, Kulturbrugg-Festival, Rorbas-Freinstein (CH)

         Festival di Torrechiara, Milano, Bologna (I)

2001: Orteguiera (Sp)

         L'année Hongroise in France: Festival Paris Quartier d'Eté, Paris (F)

         Festival d'Ile de France (F)

         Cabaret Sauvage, Paris, Teatre de la Ville (F)

         Heidelberg, Hackbrett Festival - München, Fellbach (G)

         6th Klezmer and Gipsy Music Festival, Verona, Inerolo (I)

         Arcipelago Estate, Teatro Civico, Dalmine (I),

2003: Orient Express Project in Theatre Bobigny, Paris (F)

         De Doelen, Rotterdam (NL)

         Haus der Kultur der Welt, Berlin (G)

         Montreal, Ottawa, Toronto,Vancouver, Calgary (CA)

         Boston, Pittsburgh, Cleveland (US)

         Ann Arbor, Chicago, Madison, Seattle, Portland, Santa Cruz, Berkley, San Diego, Los Angeles,

         Las Vegas, Phoenix, Austin, Dallas, Washington, Philadelphia, Bottom Line, New York (US)

2004: Seattle, California, Texas (US)

 

Felvételek:

1997: Balogh Kálmán & the Gypsy Cimbalom Band

1999: Gipsy Colours/Balogh Kálmán és a Romano Kokalo

2003: Balogh Kálmán & the Gypsy Cimbalom Band: AromA

2005: David Murray, Kovács Ferenc és Balogh Kálmán & a Gypsy Cimbalom Band

2005: Balogh Kálmán: Karácsonyi Örömzene

2005: Fellegini KlezmerGipsy: Oyfn veg steyt a boim

1989: Muzsikás: Õsz az idõ

1994 Vízöntõ: Gitania Express

1997: Ökrös: Bonchida, háromszor

1999: Zengõ: Víg óra

2001: Vasmalom II,. Vasmalom III.

2003: Tükrös: Vígan legyünk!

2004: Parno Graszt: Járom az utam

2004: Zerkula János és a Szászcsávásiak, Balogh Kálmán, Vizeli Balázs

2004: Szvorák Katalin: Áthallások magyar népdalvariánsok

2004: Tizenkét Banda: Erdélyország

2004: Fonó: Túlparton – BARTÓK Mûvészi zene és népzenei gyökerek

2005: Szvorák Katalin: Pünkösd Közép-Európában

2005: Agócs Gergely: Kilencz Ballada

2006: Ökrös: Így kell járni...

2006: Kiss Ferenc: Szerelemajtók

2006: Vágtázó Csodaszarvas: Tiszta forrás

2006: Udrub: Suhanás

2006: Berecz András: Sinka ének

2006: Kovács Ferenc: Beli buba

2007: Csillagok, csillagok...

2007: Berkó együttes

2007: Napra: Jaj, a világ

2007: Balogh Kálmán & the Gipsy Cimbalom Band: Aven Shavale

2008: Csingiling

 

Díjak, kitüntetések:

2005: Artisjus díj

 

Elérhetőség: 

info@kalmanbalogh.hu

30/468-0660

 

 
A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt. (Solti György)